Nagy veszteségeket okozott a líra zuhanása körüli pánik azoknak a magyar befektetőknek, akiknek Törökországban vagy más feltörekvő piacokon volt pénze: egyes alapokkal két nap alatt 25%-ot lehetett bukni. Megviselte a líra zuhanása az idén gyengén teljesítő magyar részvényeket és így a részvényalapokat is, az orosz piac viszont kifejezetten jól teljesített a feltörekvők közül.
Hét hónap telt el 2018-ból és a magyar befektetési alapoknak elég rosszul áll a szénája: 68%-uk mínuszos teljesítményt mutat eddig idén - van olyan alap, amely 35%-os mínuszban van. A rossz hozamok főleg a világpiacok volatilitásával magyarázhatók, szerencsére akadt bőven olyan (többnyire aktívan kezelt) alap is, amely ki tudta használni a hullámokat a hozamtermelésre. Megnéztük, melyek most a legjobban és legrosszabbul teljesítő magyar alapok.
Visszatért a volatilitás a világ tőkepiacaira és ez megijesztette a befektetőket: sokan voltak ugyanis, akik hozzászoktak a meredek, szinte háborítatlan emelkedéshez. A magyar befektetési alapokat kezelő profi szakemberek többnyire úgy vélik, hogy ez teljesen egészséges, a túlzott piaci reakciók pedig lehetőséget adnak az aktív kereskedésre. Van, aki viszont arra figyelmeztet, hogy egy váratlan meglepetés könnyen boríthatja a bilit.
Durván megviselte a februári összeomlás a Magyarországon kezelt befektetési alapokat, különösen a hazai részvényekbe fektető portfóliók jártak rosszul, amelyek a mai napig alig-alig heverték ki a sokkot. Szerencsére bőven vannak olyan alapok is, amelyek a turbulencia ellenére 5, 7 vagy akár 8%-os hozamot értek el bő két hónap leforgása alatt.
Februárban eljött a régóta várt korrekció, a magyar befektetési portfóliókat kezelő szakemberek viszont régóta számítottak már a visszaesésre. A jövővel kapcsolatosan viszont nagyon megoszlanak a vélemények: van, aki szkeptikus a részvények még mindig magas árazása miatt, de van, aki úgy véli, most érdemes bevásárolni.
Elképesztő pánikkal ért véget a múlt hét és kezdődött a hétfő az amerikai tőzsdéken, a durva esések pedig hatással voltak a magyar befektetési alapokra is. Volt olyan alap, amely a pánik hatására több mint 7,5%-ot veszített árfolyamából, mielőtt elkezdett újra emelkedni, a szektor pedig a tőkekivonásokkal együtt több mint 330 milliárd forintot veszített teljes kezelt vagyonából kedd estig. Megnéztük, hogy reagáltak a magyar alapok az amerikai vérzivatarra.
Eddig úgy tűnik, 2017 Közép-Európa éve lesz, a régióban befektető részvényalapok ugyanis messze leverték az összes többi befektetési kategória teljesítményét. Szűk 11 hónap alatt több mint 20%-ot kereshettek ezekkel az alapokkal a befektetők, míg egy év alatt a teljesítményük több mint 30%-ra rúgott. Az Oroszországban, illetve a nyersanyagpiacon befektető alapok viszont többnyire nagyon gyengén teljesítenek eddig idén.
2017 legjobban teljesítő magyar alapjai a közép-európai régióba és Törökországba fektették ügyfeleik pénzét, ezen a stratégián pedig akár 20% fölött is kaszálhattak a befektetők, miközben a legnépszerűbb alapok többsége mindössze 1-2% körüli hozamot tudott csak elérni eddig idén.
Ha jó lóra tettünk, amikor az év elején a megtakarításunkat befektetési alapba raktuk, akár 10% fölött is kereshettünk eddig 2017 első három hónapjában. A lakosság kedvencei viszont nem lódultak meg annyira, 0 és 1 százalék között lehetett keresni eddig idén a legnagyobb magyar befektetési alapokkal. A negyedév legjobban teljesítő forintos, lakossági alapja az Aegon lengyel részvényalapja lett, a legnagyobb tíz alap közül pedig a Diófa Magyar Posta Takarék ingatlanalapja teljesített a legjobban.
A tavalyi politikai és makrogazdasági viharai ellenére közel 60 százalékot is kereshettünk Magyarországon kezelt befektetési alappal, a legjobban teljesítő lakossági alapok közül pedig több olyan is volt, amely 30 százalék fölött hozott. Megnéztük, melyek voltak a tavalyi év és az elmúlt évek legjobban teljesítő befektetési alapjai.
Annak ellenére, hogy a kötvényalapok népszerűsége tavaly is némileg apadt, a kezelt vagyonuk volumene egyre növekszik és még mindig simán lehetett keresni egy jól összerakott kötvényportfólióval akár 10 százalékot is, sőt még a hosszú kötvényalapok nagy része is 5-6 százalékot hozott.
Jövőre is kitarthat az idei év végén tapasztalható részvénypiaci optimizmus, a nyárhoz közelítve azonban érdemes lehet kockázatkerülőbb befektetések után néznünk. A kötvények aranykora viszont lejárt, ezért ezeket érdemes lesz elkerülni 2017-ben a pénzünket kezelő magyar befektetési szakemberek szerint.
Donald Trump győzelme a fejlett piacoknak és a nyersanyagpiacoknak is jó hír lehet, a feltörekvő gazdaságok gyengélkedése viszont a következő években is folytatódhat a magyar befektetési alapokat kezelő profik szerint, arra viszont mindenképp számítanunk kell szerintük, hogy a politika, gazdasági bizonytalanság jelentősen nőni fog.
Donald Trump váratlan győzelmén nemcsak azok kerestek sokat, akik amerikai részvényt vettek, hanem azok is, akik az orosz piacon próbáltak szerencsét. A latin-amerikai alapok befektetői viszont nem jártak jól az ingatlanmogul győzelmével.
Az elmúlt öt évben akár évente több mint 10 százalékos hozamot is elérhettünk ugyanazzal a befektetési alappal, sőt volt olyan alap is, amely az elmúlt egy évben közel 60 százalékkal növelte befektetett vagyonunk értékét. Azt, hogy folytatódik-e az emelkedés, nagyban fogja befolyásolni a mai amerikai elnökválasztás eredménye is.
A hazánkban befektető alapok közül a legjobban azok teljesítettek, amelyek közvetlenül a BUX mozgását követték le, viszont hosszú állampapírokba fektető alapokkal is szépen lehetett keresni.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.